2023. 02. 26., v – 18:00

Középiskolás Vezetői Fórum – Budapest feb.24-26.

Rákóczi Szövetség
Középiskolás Vezetői Fórum – Budapest feb.24-26.

Feb.24-én délben utaztunk el 3 tanulóval a fővárosba vonattal. A szállás elfoglalása után a Rákóczi Szövetség szervezői a Fórum színhelyére (Lónyay Utcai Református Gimnázium) kísértek minket. A közlekedés gyalog, villamossal, metróval történt a három nap során. A Fórumot az 500 néző előtt Csáky Csongor elnök úr nyitotta meg 17 órakor, amit egy izgalmas kvízjáték követett Sefcsik Dominik vezetésével. A vacsora után kisebb csoportokban játékos ismerkedési estet szerveztek. A szállásra 22 órakor értünk vissza.

Másnap reggeli után a Kossuth tér volt a cél. Fotózkodás következett, majd a központi feb.25-i ünnepségen vettünk részt, a diktatúra áldozataira emlékeztünk a Nemzeti Vértanúk emlékművénél. A végén Kövér László, az Országgyűlés elnöke mellett több szervezet is elhelyezte az emlékezés koszorúit. A diákok 1-1 szál fehér tulipánt tettek az emlékmű lépcsőire. Újra a gimnázium felé vettük az irányt.

Az ebédet követően kerekasztalbeszélgetés kezdődött a fiatalokat érdeklő témákban. Vendég volt többek közt Kollár Lajos sebészprofesszor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Polus Enikő pszichológus és Diller Kevin, a Mobilfox alapítója is. Az érdeklődést a diákoktól érkező rengeteg kérdés mutatta. A korai vacsorát annak köszönhettük, hogy aznap a Nemzeti Színházba voltunk hivatalosak. 18:30-kor kezdődött a Tizenhárom almafa című előadás, mely mély benyomást tett a diákokra. Sokan most először jártak a Színházban. A darab 22 órakor végződött, 23 órára értünk a szállásra.

Vasárnap korán fogyasztottuk el a reggelit, majd a gimnáziumban a zárszó következett. Vass Vilmos oktatáskutató motivációs előadása után Csáky Csongor elnök úr zárta a Fórumot 11 órakor. Az újonnan szerzett barátoktól való búcsúzást követően újból vonatra ültünk. 14 órakor érkeztünk meg Szekszárdra fáradtan, de számos élménnyel gazdagodva.
Fauszt András kísérő tanár