2022. 06. 23., cs – 08:00
2022. június 23-án lezárult a Garay gimnáziumban a tanév
Nem lehet okunk panaszra. Sikeres évet zártunk. Rengeteg program, verseny, rendezvény áll mögöttünk a tanítás-tanulás mellett. A tanév elején megrendeztük a gólyatábort, gólyaheteket és a gólyabált, azután a Tehetségnapokat és a Kutatók Éjszakáját szerveztük meg. Mindkét Garay-nap (márciusban és júniusban) sikeres volt, újra örülhettünk a Határtalanul program által kínált szépségeknek, az osztálykirándulásoknak, meghitt együttléteknek. Három év után újra volt „Egy éjszaka a Garayban” program. 12. évfolyamosaink legnagyobb örömére az elköszönés is a garaysta hagyományoknak megfelelően történt: szalagtűző ünnepségtől, szerenádokon keresztül a ballagáson át az érettségi bankettig.
Kiemelt szerepet szántunk az idei tanévben az intézmény fennállása 125. évfordulójának. Igényes és tartalmas programsorozat keretében a Garay Gimnáziumhoz méltóan köszöntöttük az alma matert: intézménytörténeti kiállítással, ünnepi műsorral, egykori garaysta diákok, tanárok, igazgató visszaemlékezéseivel, zenés-verses-táncos köszöntővel. Tablókat helyeztünk el az intézmény lépcsőházában az iskola életképeivel, Antológiát adtunk ki egykori és jelenlegi diákjaink művészeti alkotásaival. Képzőművészeti kiállítással mutattuk be a Garay sokszínűségét. S végül ünnepi gálaműsorral zártuk az emlékezés évét. Bizonyítva azt, hogy a gimnázium nemcsak a tantárgyak versenyében van az ország legjobbjai között, hanem művészeti tevékenysége is kiváló.
Eredményességünket bizonyítja az intézmény kiváló tanulmányi átlaga, 4,45. 135-en kaptak dicséretet kiváló tanulmányi munkáért, 64-en példamutató kötelességteljesítésért. Összesen 199-en, azaz az iskola több mint 1/3-a jeles vagy kitűnő tanuló. Az országos versenyeken 4 első helyezést, 10 második és 4 harmadik helyezést értünk el. Továbbá 2 nagydíjat szereztünk, 10 arany, 4 ezüst és 1 bronz minősítést.
A versenyek közül kiemelkednek az OKTV versenyein elért kiváló helyezéseink ebben a tanévben is. Magyar nyelvből két tanulónk jutott országos döntőbe Leskó Abigél az előkelő országos 4. Rács Zsóka a 21. helyezést érte el. Felkészítő tanáraik: Kenyeresné dr. Pap Kinga és Toronyi Gyöngyi. Latin nyelvből Sebestyén Noémi volt a legjobbak között: országos 17. helyezést ért el. Felkészítő tanára: dr. Gesztesi Enikő. A Tudományos Diákok Országos Konferenciáján (TUDOK) fődíjat nyert Leskó Abigél, különdíjat Bakó Péter. Felkészítő tanáraik Kenyeresné dr. Pap Kinga és Nagy László.
Kosárlabdadiákolimpiánismételten sikerült a legjobbnak lennünk. Az országos első helyezést elért csapat tagjai: Bodócs Gréta 10.C, Bogos Inez 12.B, Bräutigam Eszter 11.D, Farkas Eszter 12.C, Garabás Tünde 10.B, Kovács Edina 9.C, Kovács Karina 12.D, Lipovszky Dóra 9.D, Lipovszky Fanni 12.D, Lipovszky Nóra 11.D, Mathész Csenge 10.A, Pljesovszky Flóra 12.C, Régi Melánia 12.C m felkészítő tanáruk: Csirzó Zoltán.
Ismételten megszervezték a Keszthelyi Helikoni Ünnepségeket, ahol az utóbbi évek legjobb teljesítményét nyújtva a dunántúli középiskolák rangsorában a 6. helyezést értük el. Hat arany, három ezüst és két bronz minősítést, továbbá négy különdíjat szerezve,
Az emelt szintű érettségik során a garaysok a legtöbb tárgyból a legjobban teljesítettek Tolna megyében. Megyei legjobbjaink: Kémiából 99 % Hadházy Ágoston, 96 % Stolzenbach Kata Sugárka , matematikából 95 % Lotz Dóra, 94% Hamar János, történelemből 94 % Bakó Péter, 93 % Zsók Dániel angol nyelvből 94 % Szűcs Roland Tizián, biológiából 94% Bacsó Bence és Szabó Dávid.
A középszintű érettségi vizsgák még zajlanak, eddig igazán kiváló eredményeknek örülhettünk, ahogy azt már hírül is adtuk a 12. A osztály esetében.
Mindig nagy öröm, ha pedagógusaink is országos elismerésben részesülnek: dr. Boronkai Dóra és Kenyeresné dr. Pap Kinga tanárnők Pedagógus Kutatói Pályadíj elismerést kaptak a Magyar Tudományos Akadémiától. A díj értékét növeli, hogy mindössze 12 Kárpát–medencei (köztük két garays pedagógusnak ítélték oda) dr. Gesztesi Enikő tanárnő és Elblinger Ferenc tanár úr kiváló pedagógiai munkájáért a Szekszárdi Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa címet nyerte el.
Év végén két kolléganőtől is elbúcsúztunk, Füziné Dala Judit és Fenyőházi-Vörös Judit tanárnőktől, mert úgy döntöttek, hogy a 40 éves szolgálati idővel nyugdíjba vonulnak. Egy sikeres pedagógus életpálya lezárásaként a miniszter úr a Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerést adományozta számukra. Köszönjük áldozatos nevelő-oktató munkájukat, amivel hozzájárultak iskolánk értékteremtő tevékenységéhez.
Gratulálunk mindenkinek a szép eredményekhez.
A jól megérdemelt munka után most a pihenés következik. Kívánunk minden diáknak és tanárnak szép nyarat, jó pihenést. Vigyázzatok magatokra!